Welcome

Sok szeretettel üdvözöllek titeket az oldalamon!

Ha bármi gondod bajod van, nyugodtan írd meg az "Elérhetőségeim"-ben található e-mail címre.

„… Ez a gyertya most értetek égjen,
Kik fent laktok már a magas égben.
Kik vigyázztok rám onnan fentről,
S lelkemhez szóltok a végtelenből.
Ez a gyertya most értetek égjen...”

Őrangyalod hozzád szól:

"Élni annyi, mint szeretni. Szeretni, látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás..."
(Tatiosz)

Két fiatal, kit nem csal el az ital,

egymásba szerettek, s egymás karjaiba estek.

Boldogok voltak, s fiatalok egyáltalán nem sötét alakok.

A lánynak szigorú apja volt, 20 éve katona volt,

keménykedett kislányával, rossz szándékával.

Nem tűrte el, ha lánya a fiúval ment járni el,

gyakran megverte, a lány lelkét így a porba teperte.

Édesanyja halála óta, amúgy is megzuhant szegényke,

a sorozatos verés csak púp volt fejére.

A fiú látta hogy baj van, próbált segíteni a bajban,

beszélt az apával, ki bottal kergette el,

miközben a lány arcát könny lepte el.

A lánnyal durván bánt, és kegyetlenkedett,

mocskos dolgokra emelkedett,

bár a lány szembeszállt, s nyomba segítségért kiált,

elveszti tisztaságát, s megkapja lelki nyomorúságát.

A lány magába zárkózott, a fiúról semmit se tudott,

szerelmük még szívük mélyén élt, s a fiú egy nap útra kélt.

Semmi sem tántoríthatta el, becsületes vágyától,

célja, hogy a lányt kimentse a házból,

s minél hamarabb legyenek távol.

Mikor meglátták egymást, szerelmük fellobant,

s a fiúval futni indultak, miközben a dobermanok ugattak,

de apja és a gorillák nyomban észbe kaptak.

Éjszaka volt, korom sötét,

a két fiatal most hagyta el a Kosztolányi tért,

az üldözők a nyomukban voltak,

vicsorgó fogaik az éjszakába fényt hoztak.

A fiatalok felmásztak a Szabadság-hídra,

ez volt számukra a menekülésük  kulcsa,

s a támadók bosszúja.

A szerelmesek tudták mit kell tenniük,

miközben az üldözők nem tudták mit kell kisütniük.

A pár szorosan fogta egymás kezét,

s magukat a mélybe vetették,

hogy ezt a mocskos múltat elfelejtsék.

Még egy utolsó pillantást vetettek egymásra s a világra,

szemükből kicsordúlt a végső könny,

így lassan áttértek a másvilágra,

szerelmük oltárára.

A Duna örökre magába fogadta őket,

megjegyezte az utolsó könnyeket,

A Hold, a lelkem tükre,csak nézem arcod,

s éget szemed fénye

Arcod,mint a napsütés,

látom s ,szívem hevesen dobban.

Szememben egy apró könnycsepp,

mely legördül és érzem koppan.

Nézem veled a csillagokat,

Állunk ketten egymást átölelve,

Csillagok vesznek körül,

Szeressük egymást,nézek szép szemedbe,

Boldog vagyok,mert  a hold világít,

Látom a tüzet benned ,ölelj át még,

Még erösebben kedves.

"A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak, mint az őszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."